Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítlek, megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak" Ézsaiás 41:10

Nincs olyan ember, aki soha nem félt volna még, vagy ne csüggedt volna el valami miatt. Még a legnagyszerűbb emberek is tele vannak félelmekkel, még a legjobbak is elcsüggednek, botladoznak olykor. Mennyire kell ilyenkor egy jó szó, egy bátorító, támogató jelenlét. Isten népe Ézsaiás korában tele volt félelmekkel, csüggedéssel. Egy végletekig megosztott, kettészakított országban életek, féltek egymástól és féltek a környező népektől, a nagy birodalmaktól is. Létükben érezték fenyegetve magukat. A félelem sokakat elcsüggesztett.

Tapasztaljuk, hogy milyen rossz félni. Ezért is olyan jó hallani, hogy Isten közelében biztonságban lehetünk. Szeretetét azzal mutatja meg, hogy jelen van az életünkben, és megértő, óvó, féltő szeretettel figyel ránk, bátorít bennünket. Olyan ez, mint amikor kicsi korunkban féltünk egyedül a szobánkban az éjszaka, mert pl. rosszat álmodtunk, de anya vagy apa átjött, megnyugtatott, kicsit megszeretgetett bennünket, majd végül azt mondta: „No, most már itt az alvás ideje, de ne felejtsd el, hogy én itt vagyok a másik szobában. Még az ajtót is nyitva hagyom kicsit, hogy meghalljam azonnal, ha bajod van. Nem kell félned!” Isten így van velünk és így vigyáz ránk. Bár nem látjuk őt a szemünkkel, de most is halljuk szavát a Biblián keresztül, és tudhatjuk, hogy ő ott van abban a másik, szomszédos „lelki szobában”. De Jézus által nyitva hagyja résnyire az ajtót, elérhető és hallótávolságon belül marad. De sokszor elfelejtjük, hogy milyen közel van hozzánk! Ezzel elszomorítjuk Őt. Ő mégis újra és újra elmondja, hogy attól, hogy nem látjuk Őt, azért még mindig velünk van.

A félelem gyakran elkedvetlenít, lebénít bennünket mindennapi feladataink végzése során. De ha egy kertész fél elvetni a magot, soha nem lesz virága, ha egy gazda fél szántani, nem lesz termése, kenyere. Ha egy sportoló fél elindulni a versenyen, sosem fog érmet nyerni. A félelem romboló hatással van a teljesítményünkre, annyira le tudja szívni az energiáinkat, hogy a feladatainkra már nem is marad. Isten azt szeretné, ha nem lebénulna, hanem mozgásba lendülne az életünk, ezért bátorít bennünket. Félelmeinket könnyen, sokszor észrevétlenül tovább tudjuk adni másoknak is, mint egy fertőzést. Így történt akkor is, mikor a félelem távol tartotta az izraelitákat az Ígéret földjétől. Hiába volt ott minden olyan jó és termékeny, mint ahogy Isten megígérte, a nép mégis félni kezdett az ottlakóktól. 2 kém ugyan bátorította őket, hogy az Isten velük lesz, de mégis a 10 beijedt kémre hallgattak inkább. Ennek a következménye lett a 40 év bolyongás a pusztában.

Azért félünk, mert a veszélyek, a bajok iszonyúan nagynak tűnnek, a munka elvégezhetetlenül nehéznek, ezekhez képest mi magunk pedig hihetetlenül kicsinek és gyengének látszunk. De van egy hatalmas Istenünk. Érdekes, hogy azt sokkal gyakrabban el szoktuk felejteni, hogy ki van mellettünk/velünk, mint azt, hogy ki mindenki vagy mi minden van ellenünk. Ezért emlékeztet az ige: Isten velünk van. Nem megy szabadságra, nem alszik, nem fordít hátat, nem sértődik meg ránk, nem játszik örök haragot még akkor sem, ha időnként megbántjuk. Ő a mi Istenünk, és micsoda kincs ez! Nemcsak jelen van, de neki hatalma is van. Biztonságot adó, hogy amikor az emberi gyengeség, kicsiség találkozik Isten erejével, a bajban lévő ember nem marad magára, segítséget kap. Méghozzá attól az Istentől, aki örökkévaló, akinek jelenléte összefogja a világegyetemet. Azt is, ami előttünk volt, azt is, ami utánunk lesz, és azt is, ami most van. Isten megerősít minket, ahogyan Dávidot, a kis hitvalló pásztorfiút a hatalmas Góliát ellen. De a bűne, elbizakodottsága miatt megvakított, megalázott Sámsont is megerősítette, mikor végre újra hozzá kiáltott.

És az Úr Igazsága jobbjával támogat minket. Neki van hatalma, hogy igazságát mindig érvényre juttassa. Ez hozza létre azt a rendet, amihez lehet tartani. Micsoda támogatás ez! A rendben tisztán látszanak a dolgok, megtalálunk benne mindent fontosat, a saját helyünket is. Ha ilyen támogatásunk van, ki tudna legyőzni bennünket? Református címerünkben ott olvashatjuk: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Isten szava, jelenléte úgy űzi el a félelmet, ahogy gyerekkorunkban szüleink szava és jelenléte jelentett megnyugvást. Nem véletlenül hangzik újra és újra bíztatása, hogy legyőzzük élet- és halálfélelmeinket általa.

Pálfi Zsuzsanna
ref. lelkész