Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. (I Kor. 1:18)

  Sokan még keresztyén kultúrában felnőve is csak a Nagyhét eseményeinek boldogságos, felvonulásos virágvasárnapi elejét ismerik; meg talán a „minden jó, ha a vége jó” alapon, a feltámadásos, mennyekig érő húsvéti végét ünneplik. Mindaz pedig, ami a kettő között történt, az már nem annyira fontos. Ha így gondolkodunk, könnyen úgy járhatunk, mint egy régi történetben az a tanyasi fiú, aki épp az iskolából tartott hazafelé egy napon, mikor azt vette észre, hogy idegenek plakátokat ragasztanak a kisváros főutcáján. Addig ácsorgott, amíg be nem fejezték, aztán odament, hogy elolvassa. Egy cirkuszi társulat érkezését adták hírül, méghozzá olyanét, amiben állatok is szerepelnek, meg van minden, ami szem-szájnak ingere. A fiú hazarohant, elmesélte az apjának, &ea...